Hogy lesz valaki sérülékeny, áldozat típus?

  • Sumo

A szülőknek különösen fontos odafigyelni gyerekeikre, amint azok óvodába, iskolába mennek. Egy idilli családban a gyermek négy-öt éves koráig alig mozdul ki otthonról. Aztán az óvodával már elkezdődik a gyerek szocializálása, idegen környezetbe kerül, ahol más gyerekekkel találkozik és megtanul különbségeket tenni. Ezzel együtt már az óvodában kialakulnak a megfelelő szerepek. Vannak dominánsabb gyerekek, és kevésbé dominánsak, akik elnyomva érzik magukat.

Az, hogy kiből lesz domináns, vagy nem domináns az részben véletlenül dől el, hiszen a gyerekek tiszta lappal indulnak, és az óvodában alakulnak ki bizonyos jellemvonásaik. A szülőtől kapott minta roppant fontos, a gyerek nagyjából azt a magatartást viszi az oviba, amelyet otthon lát. Nem is tehet mást, ha ilyen minta áll előtte. Az, hogy egy gyerek elnyomó, elnyomott, vagy behódoló lesz, nem születési adottság, hanem otthonról hozott minta függvénye.

Sok szülő hajlamos azt hinni, hogy minden rendben a gyerekével az óvodában, iskolában is, holott, lehet hogy közel sincs így. Amikor a gyerek hazamegy és elmeséli, hogy az egyik ovistársa erőszakkal elvette tőle a kislapátot, a legtöbb szülő erre rá sem bagózik, mert ugye mennyire triviális ügy számára egy hülye kis műanyag lapát. Valami felületes válasszal lerázzák a gyereket, gondolván, hogy ez nem nagy ügy, és továbblendülnek a dolgon. A gyerek hamarosan hasonló helyzetben fogja találni magát, újra közli a szülővel, hogy bántotta valaki az oviban, de ezt sem veszi véresen komolyan, hiszen még csak ovódás, és nem nagy ügy, ha a gyerekek összeugranak egymással, ott az óvonéni és helyreteszi őket. A szülő csak-csak felkapná a vizet, de megnyugtatja magát: hiszen még csak ovódások, nem olyan komoly ez az ügy.

A következő esetnél a gyerek már nem is osztja meg a szülővel a gondjait, hiszen látja, hogy a szülő csak felületes, ezzel jelentéktelenné teszi az esetet, és lenyeli a sebeket, mert elfogadja, hogy ez így van jól, így helyes, van aki erősnek és van aki gyengének születik és ennyi. Következik az iskola, és a gyerekünk egyre nagyobb bajban találja magát. Szinte rémálmai vannak, amikor iskolába kell mennie, mert egy-két srác megfenyegette, hogy megverik iskola után. A naiv szülő pedig nem tudja azt elképzelni, hogy egy hat-hét éves gyereknek is lehetnek traumái a saját kis világában. Mindez egy éveken át tartó beidegződés miatt, amikor a gyerek elhitte magáról, hogy ő egy sérülékeny áldozat, mások céltáblája.

Komolyodik a helyzet, a szülő nem érti mi zajlik, annyit tud, hogy a gyerekére rászálltak a többiek, és egyből külső okokat kezd figyelembe venni. Vajon rosszul öltöztetem? Nem a legújabb cipő van rajta? Miért cikizik a gyerekemet folyton? Áldozatunk egyre sérülékenyeb, magába zárkózott lesz, aztán jön a kamaszkor, amikor még a hormonok is közbe szólnak. Nincs sikerélménye az iskolai sporteseményeken sem, hiszen már kapott egy nagy adag negatív “szerencsétlen” programot már évekkel azelőtt, és azért vált olyanná amilyenné, mert azonosúlt vele. A lavina a kislapáttal kezdődött, és azzal, hogy a szülő nem vette azt elég komolyan, hogy a gyereknek elmagyarázza, hogy ilyen dolgok megtörténnek, és hogy senki sem születik szerencsétlennek, a viselkedés, a reakció az ami ezt kihozza az emberekből. Mert igen, egy gyerek ezt halálosan komolyan veszi, és messzemenő következtetéseket von le egy-egy esetből. Nem csak a trauma, hogy valaki nekitámadott és elvette a kislapátot, hanem hogy ez azt jelenti, hogy ő gyenge a másik erős, és ez mindig így lesz.

Minden embernek tudnia kell a tudatalatti működésének törvényéről. Bármilyen pozitív, vagy negatív üzenet, amely folyamatosan bejut a tudatunkba, hatni fog a viselkedésünkre. Ha elég sokszor megismétlődik ugyanaz az üzenet, akkor végül elkezdünk hinni benne, majd a meggyőződésünkké válik. Ha egy kisgyereket az ovódás kortól kezdve negatív üzenetekkel bombáznak mint pl: ” gyenge vagy, csúnya vagy, szerencsétlen, béna, ügyetlen stb”, akkor a gyerek, mivel ebben a korban olyan az agya mint a szivacs, mindenféle kontroll nélkül magáévá teszi ezeket, és a végén elhiszi, azonosulni fog vele, és egy ilyen emberré válik, hacsak meg nem szakad a folyamat valami miatt. Viszont, ha valakit folyamatosan bátorítanak, attól megnő az önbizalma, és jól teljesítő, sikeres emberré válik. Noha itt is előfordul, hogy átesik a ló túloldalára a nagyképűségtől, de ez egy másik probléma, amibe most nem megyünk bele.

Az általános iskola után, középiskola jön, ahol még keményebb megaláztatásnak lesz kitéve a gyerek, csak fokozza a negatívitást magában, végüli már immunis, fásult lesz, és úgy éli le az életét, hogy valójában nem is érti, mi a baja. Nem tudja, hogy miért szorong. Azért szorong, mert el lett nyomva a személyiségének egy része, és nem tud kiteljesedni. Ez elég gyakori, és mindez talán egy kislapáttal kezdődött az oviban.

Hogy mi a megoldás? Ha szülő vagy, figyelj jobban oda óvodás, iskolás, kamasz gyerekedre, hogyan viselkednek vele mások. Egy óvodás gyereket nem szabad ostobának nézni, hogy úgysem érti, mit akarsz mondani neki. Hidd el pontosan érteni fogja. Mit mondj neki? A leghatékonyabb, ha elmondod neki, hogy attól, hogy valaki agresszív volt vele, még ugyanolyan értékes ember, mint a másik, és nem gyengébb. Valahogyan, ahogy a gyerek képes felfogni mesélj arról a tényről, hogy azzá válsz amire gondolsz. Ha ezt korán beültetik a gyerek fejébe, mindig tudni fogja ezt, és ennek függvényében fog elfogadni, illetve nem elfogadni kijelentéseket önmagáról. A gyereknek segíteni kell az önbizalmat kialakítani. Nagyon fontos, mert minél később döbben rá az ember, annál nehezebb lesz változtatni.

Tizennégy éves koromban olvastam először a tudatalatti törvényéről és az önszuggesztióról. Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj! klasszikus könyvéről van szó, amelyet annyiszor elolvastam azóta, hogy mára már olyan állapotban van, mint egy saláta. Addig abban a hitben éltem, hogy minden adott az életben, vagy szerencsésnek, vagy szerencsétlennek születsz, és ez ellen nem tehetsz semmit. Pont. Ezek után felüdülés volt Hill könyve. Jómagam is szenvedtem kisebb traumákban gyerekkoromban, bár ezek nem voltak vészesek. Sikerélményeim is voltak, már hét évesen is több száz ember előtt képes voltam kiálni, énekelni minden gond nélkül, semmi félelmem nem volt a színpadon, de bizonyos helyzetekben baráti társaságban néha összeszorult a gyomrom, ha valaki olyannal találkoztam, aki nem volt túl jó velem például az óvodában. Hát ki érti ezt? 🙂 Habár ezek a “traumák” megszüntek, nem neheztelek senkire, de hálás vagyok, hogy legalább a folyamatot meg tudtam érteni, és biztosíthatlak, hogy mindenki saját maga alakítja ki a személyiségét a gondolatai által.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

“Hogy lesz valaki sérülékeny, áldozat típus?” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nagyon érdekes cikk!! Sajnálattal állapítottam meg hogy pontról pontra rám igaz,igaz mondjuk tőlem nem vették el a lapátot.

  2. Kedves Márton!

    Az én fiam már kétévesen bölcsibe járt, mert nem volt elég neki a szülők, nagyszülők társasága. legjobban akkor érezte magát, amikor a hozzá hasonló korú unokatestvérei is ott voltak. A bölcsődében jó társasága volt, az óvodában viszont elkezdődtek a problémák, konfliktusok, sokszor nem hagyták játszani valamelyik játékkal. Amikor ilyenekről mesélt otthon, én rávettem egy kis szerepjátékra: Eljátszottam, hogy én vagyok az a gyerek, aki meglöki, vagy elvesz tőle valamit, és kértem, hogy próbálja megvédeni magát. Hol sikerült a dolog, hol nem, de kivétel nélkül mindig mosolygott és megkönnyebbült a játéktól.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..