Nagy öröm ért szerdán: megjöttek a fecskék! Éppen időben. Igaz, hogy lakótelepen élek Veszprémben, egy tízemeletes ház 8. emeletén, de a természet szerencsére ide is megtalálja az utat. A lakótelepen a házak között fák vannak, énekesmadarak fészkelnek rajtuk. Láttam már itt rigót, verebet, többféle cinkét, de van a környéken tengelic, és nem messze tőlünk (a lakótelepi fűtőmű melletti fasorban) még fakopáncs is. Sok galamb is fészkel a lakótelepen, esténként pedig előmerészkedik az autók között cikázó nyest. És sünnel is találkoztam már az utcánkban.
Az erkélyünkön a muskátlikat minden nyáron szenderlepke látogatja, a házak közt a fűben sok katicabogár él, de vannak itt kevésbé szép rovarok is: darazsak, poloskák, legyek, szúnyogok, stb. De ők is a természet részei, és szükség is van rájuk, mert az emeletek között, a panelhézagokban denevérek élnek. Ők megesznek mindenféle rovart. A természet még a szállásukat is ügyesen megoldotta, még egy nagy, mesterséges épületben is találnak maguknak helyet. És soha nem kihasználatlan az a hely. Felváltva élne benne a verebek és a denevérek. Nappal a veréb repül, a denevér a résben alszik, éjjel cserélnek. De a veréb főleg magokat eszik, ebben nem segíthet a denevérnek. Az éjszakai rovarokat a denevérek sikeresen ritkítják, de nappal szükség van a fecskékre, hogy megegyék a sok legyet, szúnyogot, sőt talán még a darazsakat és a cserebogarakat is. Jönnek is minden évben!
Nekünk molnárfecskéink vannak, a lépcsőház ablakaiban fészkelnek, ott építkeznek minden évben. A fecskék közül talán ők jönnek meg a legkésőbb. Mindig április második felében, ahogy idén is. Szeretem nézni ezeket a szép, védett madarakat, ahogy cikáznak a levegőben, vadásszák a rovarokat, sürögnek-forognak a fészek körül, szorgalmasan építkeznek, de a legvidámabb látvány mégis a fiókák etetése. Ilyenkor örülök, hogy van utánpótlás, jövőre is jönnek majd fecskék, de nem csak ezért vidám látvány. Hanem azért, mert nagyon vicces, ahogy a kis fecskék kinyújtják a nyitott csőrüket a fészekből. Még meg sem látják az anyjukat, csak sejtik, hogy jön, de máris kifelé tátognak, hátha a csőrükbe pottyantanak a fáradhatatlanul cikázó szülők egy kis szúnyogot, legyet, hernyót.
Mindig hangosan csivitelnek az ablakomnál, sokszor erre ébredek, még hétvégén is. (Mennyivel kellemesebb erre a csipogásra ébredni, mint beállítani az ébresztést!) Villás farkukról, hangjukról és cikázó röptükről könnyű őket felismerni még messziről is. Tavasszal nagy zajjal jönnek, cikkcakkban kergetik a rovarokat, vitorláznak a levegőben, ívesen fordulnak, hozzák a sarat a fészekhez, majd felépítik, hozzátapasztják a falhoz, hagynak rajta egy is lyukat, ahol bebújnak, kibújnak, aztán lerakják a tojásaikat, kikelnek belőlük a fiókák, és megjelennek a tátogó fecskecsőrök a fészek nyílásánál. Aztán kirepülnek a kis fecskék a fészekből, először még ügyetlenül, majd egyre ügyesebben, és végül meg sem lehet ismerni, hogy nagy fecske repül, vagy kicsi. Nyár végére már önállók a kis fecskék, aztán ősszel elkezdenek gyülekezni, és amilyen nagy hanggal jöttek, olyan hirtelen és észrevétlenül indulnak délre, Afrikába. Reszkessetek, maláriaszúnyogok! Jönnek a fecskék!
Nem tudom, honnan tudják ezek a kis fecskék Afrikában, hogy mikor lesz Magyarországon jó idő, mikor kell indulniuk, hogy ne fagyjanak meg itthon, de mindig eltalálják és mindig ugyanakkor jönnek. Április végén érkeznek, ősszel távoznak, és a következő évben minden kezdődik újra. Nincs is sok rovar a lakótelepünkön! Nem vagyunk tele szúnyogcsípéssel nyáron! A fecskék megvédenek tőlük. És jó nézni, ahogy ívesen fordulva cikáznak, jó hallani, ahogy csivitelnek. Fekete-fehérben is szép, elegáns madarak, kellemes hangjuk van, és még a rovarokat is megeszik.
Köszönöm nektek, fecskék, hogy vagytok, és ennyi sok örömöm van bennetek. Remélem, jöttök máskor is, én nem bántom a fészketeket. Nem is vadászom rátok úgy, mint a máltaiak. (Ott ez férfivá avatási szertartás.) Megmondom a többi embernek is, hogy milyen szép és értékes madarak vagytok. Emberek! Ne bántsuk a fecskéket! Vigyázzunk rájuk!
Mészáros András weboldala: www.felsofokon.hu/blog/meszaros-andras-blogja
Legutóbbi hozzászólások