Akiket rendszeresen megzavarnak munka közben, több időre van szükségük, hogy befejezzék a munkájukat, mint akik zavartalan környezetben dolgoznak. Különösen fontos tudni, hogy csak akkor tud az elme “szárnyalni” és jobbnál jobb ötletekkel előjönni, ha a zavartalan környezet adott a teljes koncentrációhoz. Ezt különösen fontos azoknak tudatosítaniuk, akik naponta végeznek kreatív munkákat és új ötleteken dolgoznak.
Az összefogás arcai
„Így az összefogás, úgy az összefogás…„Politikusok szónokolnak róla, papok prédikálnak róla, hétköznapi emberek álmodoznak róla, mégsem értjük igazán a lényegét. Hogy is várhatnánk logikus magyarázatot rá, ha még azok sem tudják az igazi jelentését, akik a tévében nyilatkoznak erről, főleg akkor, amikor valami, vagy valaki ellen kampányolnak. Az összefogás azonban nem negatív és nem is pozitív. Az összefogást a mögötte rejlő szándék teszi negatívvá, vagy pozitívvá.
A tudatalattink olyan, akár egy szivacs
Ma már elcsépelt sztereotípiaként hat, amikor valaki azt mondja, hogy rohanó világban élünk. De mit értünk rohanó világ alatt? Egyre több és több információt, amelyeket a tudatunk segítségével elkezdünk feldolgozni és reagálni rájuk. A feldolgozás és a reakció egyaránt időt és energiát emészt fel. Úgy véljük, hogy ezt a társadalom megkívánja tőlünk. Ez teszi a világot úgymond rohanóvá. Olyan meggyőződés alakul ki bennünk, hogy rohannunk kell, sodródnunk az árral, különben a társadalom kivet magából és elveszünk ebben a rohanó világban.
Hogyan fejleszd az alkotói önbizalmadat?
Az iskoládban vagy a munkahelyeden az emberek az alkotószelleműek és a gyakorlatiasak táborára oszlanak? Valahogy mégis — állítja David Kelley — mindenki rendelkezhet kreativitással. Történeteket mesélve legendás tervezői karrieréről és saját életéről, módszerekkel szolgál az alkotói önbizalom építésére… (Készült a TED2012 konferencián a ‘The Design Studio’ című előadássorozatban, vendég kurátorok: Chee Pearlman és David Rockwell.) Forrás: TED.com
Hogy lesz valaki sérülékeny, áldozat típus?
A szülőknek különösen fontos odafigyelni gyerekeikre, amint azok óvodába, iskolába mennek. Egy idilli családban a gyermek négy-öt éves koráig alig mozdul ki otthonról. Aztán az óvodával már elkezdődik a gyerek szocializálása, idegen környezetbe kerül, ahol más gyerekekkel találkozik és megtanul különbségeket tenni. Ezzel együtt már az óvodában kialakulnak a megfelelő szerepek. Vannak dominánsabb gyerekek, és kevésbé dominánsak, akik elnyomva érzik magukat.
Amit nem tudsz a házasságról
Ebben a vidám, közvetlen TEDx előadásban, Jenna McCarthy írónő oszt meg meglepő kutatásokat arról, hogyan működnek igazán a házasságok (különösen a boldog házasságok). Egy tipp: ne próbálj meg legjobb női főszereplő Oszkár díjat nyerni!
Szenvedély vs szabadság
A keleti filozófiák szerint el kell engedni vágyainkat ahhoz, hogy szabadok vagyis boldogok legyünk, mert életünkbe vágyaink hozzák a szenvedést. Vágyaink nem mások, mint iránymutatások, ösztönzők önmagunk kiteljesítéséhez. Más aspektusból nézve, pedig mankók ahhoz, hogy sikeresek legyünk, sikerünk végső célja, pedig nem más, mint a földi életünk fenntartása, hátterünk erősítése, hogy sikeres utódokat hagyhassunk magunk után, kik tovább viszik a stafétát.
Sorsfordító döntések
Mindanyiunk életében vannak sorsdöntő pillanatok amikor fogadalmakkal erősítjük meg a jövőbe vetett hitünket, bizalmunkat. Ilyenek rendszerint az újév első napja, a születésnapunk, keresztelő, amikor befejezzük az iskolát, vagy házasságot kötünk.. Ezek azok a pillanatok amelyek új kaput nyitnak életünkbe, amikor még járatlan új útra lépünk. Felvértezzük magunkat reménnyel, felvállaljuk vágyainkat. Végiggondoljuk mit szeretnénk elérni, megélni.
Szenvedés vs Élvezet
A lelki szenvedéssel azon túl, hogy sanyargatja az érzelmeinket, fizikailag is érezteti a hatását. Gyomorideggel jár egy állásinterjú például, -feltéve persze, ha az interjú alany nem bízik önmagában, vagy abban, hogy egyáltalán lehetséges-e számára megkapnia az adott állást. A szenvedést azonban érdemes más szemszögből is megvizsgálni, ugyanis megfelelően hozzáállva, még saját előnyünkre is felhasználhatjuk. A szenvedés lehet pozitív is, amennyiben az célratörő és a jutalom ott áll a kemény munka mögött.
Tegyünk félre a holnapra, holnap!
Könnyen el tudjuk képzelni, hogy megtakarítunk a jövő héten, de miért ne most rögtön? Általában mindjárt költeni akarunk. Shlomo Benartzi közgazdász azt vallja, hogy ez a nyugdíjas éveinkre való spórolás egyik legnagyobb akadálya és azt kérdi: hogyan alakíthatjuk át ezt a viselkedési kihívást viselkedési megoldássá?
Hatékony célkitűzés módszer
Minél tisztábban látod magad előtt a célodat, annál sikeresebb leszel annak elérésben. “Hogyan valósítsam meg a vágyaimat, céljaimat? ” – teszik fel sokan a kérdést. Valójában nagyon sokan még azt sem tudják tulajdonképpen, hogy mit is akarnak az élettől, csupán annyit éreznek, hogy nem elégedettek az életükkel és változást akarnak.
Az élő és a nem-élő közötti vonal
A laboratóriumában Martin Hanczyc “protosejteket” hoz létre, olyan kísérleti kémiai cseppeket, amelyek úgy viselkednek, mint az élő sejtek. A munkája azt demonstrálja, hogyan jelenhetett meg az élet először a Földön… és talán máshol is.
Mert megérdemled
Csak úgy leszel képes nagy dolgokat elérni, ha őszintén úgy érzed, hogy megérdemled azt, amire törekszel. Ezzel nem csak pozitívabban, hanem még gyorsabban is közelítesz a céljaid felé. Amiről esetleg úgy érzed, hogy nem szolgáltál rá, vizsgáld meg, hogy ennek mi lehet az oka. Lehet ez a saját lelkiismereted, vagy lehet az önbecsülés hiánya.