Szenvedély vs szabadság

  • Sumo

A keleti filozófiák szerint el kell engedni vágyainkat ahhoz, hogy szabadok vagyis boldogok legyünk, mert életünkbe vágyaink hozzák a szenvedést. Vágyaink nem mások, mint iránymutatások, ösztönzők önmagunk kiteljesítéséhez. Más aspektusból nézve, pedig mankók ahhoz, hogy sikeresek legyünk, sikerünk végső célja, pedig nem más, mint a földi életünk fenntartása, hátterünk erősítése, hogy sikeres utódokat hagyhassunk magunk után, kik tovább viszik a stafétát.

Itt a nyugati civilizációban inkább választjuk azt az utat, hogy megtanulunk szabadon vágyakozni. Így a keleti és a nyugati szemlélet ugyan más és más utat mutat követőjét, de bölcsen haladva azokon mind két út ugyanoda vezeti követőjét: a szabadsághoz. Földi életünk legfontosabb feladata önmagunk megismerésével a szabadságban való kiteljesedés.

Hogy vágyaink iránymutatóként, eszközként használhassuk az életünk céljainak megvalósításához legfontosabb feladat önmaguk megismerése, ezzel együtt korlátaink elfogadása is. Fel kell tárni esetleges tudat alatti frusztrációink okait, melyek blokkokként hatnak, gátolva minket az előre jutásban. Akkor nem válnak vágyaink börtönfalakká, ha figyelembe véve fizikai, emocionális, intellektuális és fizikai adottságainkat, valamint külső körülményeinket és lehetőségeinket helyesen tűzzük ki céljainkat.

Első lépésként fel kell ismernünk belső késztetéseinket, meg kell neveznünk, szembesülnünk kell vágyainkkal, melyek a nem eléggé tudatos embert dróton rángatják akár a végletek között, illetve kellő tudatosság nélkül, gyávaságból, gyengeségből, félelemből, bűntudatból vagy önbizalomhiányból nem lép rá az önmegvalósítás útjára, akkor a kielégítetlen szükségletek előbb-utóbb függőségek kialakulásához vezet. Függőségeink a szabadságban, önállóságban való fejlődést és kiteljesedést akadályozzák. Minden függőség valamely alapvető, valós fizikai-lelki-szellemi szükséglet pótlékaként alakul ki, a kielégítetleség megszüntetésének, az űr kitöltésének vágyából fakad. Más szóval minden függőség egy belső hiány külső megnyilvánulása, mely egy valós és reális vágyból fakadó szükséglet hiányát pótolja.

Ezek a sokat emlegetett káros szenvedélyek, kezdve az alkoholizmustól, kábítószer használat, munkamánia, társfüggőségen át, a net függőségig stb., melyek közös ismertetője a destruktív hatása életminőségünkre, kapcsolatainkra, és személyiségünkre. Ezzel szemben valós vágyaink, és kielégítésük minden esetben konstruktívan járulnak hozzá életcéljaink eléréséhez, önmegvalósításunkhoz, fejlődésünkhöz, szabadságunk növeléséhez. Ismerd meg magadat, ismerd fel valós vágyaidat, szabadulj meg függőségeidtől! A benned levő vágyakat, akaratot, és szenvedélyes erőket pedig éld meg pozitívan, állítsd őket életed céljai megvalósításának eszközéül!

Az önmegvalósításnak három fokozata van. Az önkifejezés, melyek a választásaid révén rövid távú vágyaid beteljesülésével juttatnak élvezetekhez. Ezek az életed színessé, kívánatossá teszik, másrészt hozzájárulnak rövid távú egyensúlyodhoz, stabilitásodhoz. Az önátadásban mélyebb vágyaid megvalósítása során a hosszabb távú céljaid érdekében lemondasz rövid távú élvezetekről és vágyakról, ezeket háttérbe szorítva vagy késleltetve. A ilyen hosszú és középtávú célok megvalósításának eredménye az önfeledtség és a mély öröm. Önmagad felülmúlása az egyik legnagyszerűbb megtapasztalás, amikor legyőzöd saját magadat, legyen az lelki, tudati, vagy akár fizikai síkon. Amikor határaidat feszegetve, olykor borotvaélen táncolva, de eléred az áhított célt. Igen ez gyakorta megerőltető és szenvedéssel fizetendő az ára. Ezek az eredmények azonban megérik, a fáradságot. Önmagad legyőzésével igazi értékeket alkothatsz, melyekkel nemcsak környezeted, kapcsolataid, szakmai előmeneteled vagy anyagi javaid gyarapodnak, hanem tapasztalataid, önbecsülésed, magabiztosságod is!

Amikor a szándékod elég erős, akaratod és motivációdra támaszkodva vállalod a szenvedést. Kezdetben nagy önfegyelemre és erős elszántságra van szükséged, de idővel megtapasztalod az alakulóban lévő eredményt, és majd átesel a holtponton is. Ez lesz az a pillanat, amikor megtapasztalhatod az élvezet és a szenvedés közötti fontos kapcsolatot, mely valóban nagyszerű minőség: a SZENVEDÉLY erejét! Ettől fogva úgy érzed mindenre képes vagy, ha kellene a sarkaiból is képes lennél kifordítani a világot, és nincs ami megállíthatna célod elérésében.

Óriási élmény amikor megérzed akaratod, tudatosságod, cselekvőképességed, alkotóerőd, intelligenciád, hited hatalmát, mellyel megteremtheted a vágyad tárgyát! Ezután a tudatod irányításával, az önmagadból szárnyra kelt szenvedély hajtóerejével már egyenes az utad a célodig. A szenvedély átsegít minden akadályon és elmossa a határt befektetésül szánt szenvedés és cél megvalósulása felett érzett öröm között. Most már csak azon kell őrködnöd a tudatod irányítása alatt tartsd a szenvedélyed erejét, mert a felszabadult alkotó energiáidat képes lehetsz akár önmagadat kizsarolva kibontakozni hagyni.

Egyensúlyban tartott tudatosság és szenvedély kéz a kézben óriási segítőd bármily igazán vágyott és akart célod megvalósításában. S, ha a szenvedély útitársad szenvedésed már szinte élvezet, míg elérsz a célig. És tudjuk, mindig az út a fontos, nem csak a cél, noha egy jól bevégzett terv felett érzett akár mámoros érzés élvezése sem elhanyagolandó! Az ilyen hosszú távú vágyaink és azok megvalósítása hangolnak rá a boldogságra.

A ma emberének az egyik legnagyobb problémája, szenvedésének forrása, hogy nincsenek hosszútávú, akár életre szóló, vagy akár a földi léten túlmutató vágyai, álmai, és ezekhez tatozó céljai. Ezért vágyai rendezetlenül csapongnak és hajszolják, mellyel ellehetetlenítik az örömöt, a boldogságot és az önmegvalósítás akadályává válik. Ekkor él élvezetről élvezetre, merül függőségekbe, de nem tapasztalja meg a mély örömöt, nem lehet boldog és élete és fejlődése sem fog kiteljesülni.

Tudnod kell, hogy legmélyebb vágyaid mindig pozitívak, már a felismerés pillanatában energiával töltenek el, hiszen azokat nem az elérendő tárgyuk, hanem a forrásuk, vagyis a Te Önnönmagad határozod meg! Ezért már pusztán azzal, hogy rátalálsz és vágyhatsz az elérésére önmagában is felemelő érzés és ettől is teljesebbnek érzed magadat! Tehát találd meg vágyaidat, tervezd meg az elérésükhöz vezető utat, légy kitartó és mindig tartsd szem előtt a célod! Szenvedj és harcolj tudatosan és szenvedéllyel a legnagyobb élvezetekért s főleg önmagad és céljaid megvalósításáért!

*

Orbán Anikó weboldala: www.mezeskalacsajandekok.hu

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..